Elérhetőségek: 6720 Szeged, Horváth Mihály u. 2-6. OM: 203052 Tel.: 62/547-160 E-mail: epki@vedres.sulinet.hu

Iskolatörténet

A pillanat    megfoghatatlan. A szándékok ismertek. A történelmi távlatban mérhető kezdetek    eseményei kemény, emberpróbáló időben zajlottak. Megannyi veszteség után,    reményvesztő helyzeteken felülkerekedve, az ország totális újjáépítésének    bűvöletében, irányítva-törekedve szentesített eszmék sodrásában hozott döntések    következményeként jött létre az Állami Ipari Gimnázium Szegeden, építőipari    tagozattal, 1949 sorsfordító hónapjaiban. A szervezésről a Dugonics András    Piarista Gimnázium épületébe, az Aradi vértanúk tere 1. sz. alatti iskola    megbízott igazgatójának a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium – miniszteri    rendelet alapján-, tudomásulvétel, miheztartás és megfelelő további eljárás    végett küldött leirata rendelkezik.

Dr. Pozsonyi    Zoltán (1949-53), első igazgatónk a jelentkezők és az átosztottak várható    számának kalkulusával készítette el tantárgyfelosztását, négy vagy öt osztály    nyitása esetére, a szükséges tanerő igazolásával. Igaz, a kívánalom három    osztályról szólt, maximum 45 fős(!) létszámokkal, az első tanév öt osztállyal    indult 1949. szeptember 8-án.

Arra, hogy    ki részesüljön építészeti kézésben, nem volt elegendő a szülői vagy gyermeki    akarat, a gépésznek szánt diákok magas száma miatt sok delikvenst átirányítottak    hozzánk, amit később valószínűleg senki nem bánt meg.

Hasonló helyzet    alakult ki ekkor országszerte, a romokban álló épületvagyon, a helyreállítási    munkák, valamint a nagyszabású távlati tervek támasztotta igény hívta életre    az állami felső építőipar-iskolákat (Budapesten, Pécsett), illetve az ipari    gimnáziumokat több városban, így Szegeden is.

Az iskolateremtés    esetünkben áldozatokkal járt, melynek haszonélvezői lévén meg kell emlékeznünk    a Piarista Gimnázium és a Nőipariskola javairól. A gimnázium épületének és    felszerelésének jó részét, valamint néhány tanárát hozzánk rendelte a sors,    az akkori hatalom. A háborús bombatalálattól sérült épület földszintjén megkezdett    tanítás rendezett körülmények, elfogadható feltételek között indult. Az épületben    kapott még helyet a mezőgazdasági gimnázium, és az építő ipari tanuló iskola    is, tanáraink óraadásával támogatva. Ugyancsak itt leltek otthonra a kollégisták,    a vízmű felőli bejárattal.

Iskolánk    első tanárai, tantárgyaik Pozsonyi igazgató úr jegyzetéből idézve:

Tanár

Minősége

Szaktárgyai

Mellékteendői

Dr.            Pozsonyi Zoltán

mb.            igazgató

építészet

 

Dr.            Giday Kálmán

r.            tanár

történelem,földrajz

tört.            szakkör vezetője tört.            és földr. szertár őre

tanári      és ifj. könyvtár őre

Kovács            Péter

r.            tanár

magy.,            latin, orosz

magy.            szakkör vezetője diákkör            vezető

jegyző

Medgyes            Jenő

r.            tanár

testnevelés

tornaszertár             őresportkör            vezető

M:H:K:vezető

Pokorny            Alajos

r.            tanár

mennyis.tan-fizika

tandíjkezelőmennyiségtan        szertár őre

segítő               egylet vezető

Szili            Török Dezső

r.            tanár

rajz

igazgatóhelyettesrajszertár         őre

művészeti              szakkör vezetője

Tihanyi            Nándor

r.            tanár

m.tan-fizika-ének

fizikai            szertár őreénekkar            vezetője

term. tud.              szakkör vezetője

Wéber            Margit

óraadó

vegytan-fizika

természetrajzi            és vegytani szertár             őre

Dr.            Pataki Szilveszter

óraadó

orosz

 

A      tantestület elé kitűzött kortüneti célok új világ, új embertípus kialakítását      várták    el. A munkapadok, íróasztalok, rajztáblák mellett születő Új Magyarország    élmunkásait, kiváló munkásait, a magyar nép új hőseit nevelhették, a művelt    dolgozók hadseregét, a társadalmi életben aktívan részt vevő, kemény, harcos    fiatalságot. Tanáraink a falu és a város közötti különbségek megszűnésében,    a fizikai és szellemi munka közötti “merev választóvonal” halványításában    bízó irányítás alatt kezdték meg áldásos tevékenységüket.

Az iskola    elnevezései eltérőek, hűen tükrözik a születés, az alakulás folyamatát. A    kezdeti dokumentumokon szerepel az Állami Ipari Gimnázium Építészeti Tagozat    és néhány változata. Fogadjuk el hitelesnek az 1949-50. iskolai év decemberi    statisztikai adatgyűjtő ívét, melyen az iskola pontos neve: 26. sz. Ipari    Gimnázium Építőipari Tagozat Szeged.

A gimnázium    elnevezés rövid életűnek bizonyult. 1950-ben a középfokú ipari oktatás fejlesztésére    ipari technikumok létesítését határozta el a törvénykezés, melyek még a vallás-     és közoktatásügyi miniszter felügyelete, és a megyei tanácsok közvetlen irányítása    alatt működtek. Ekkor kapta iskolánk a 9.sz. Építőipari Technikum nevet,    amit szintén átmenetinek tekinthetünk. Az 1. számú Magasépítőipari Technikum    megtisztelő címet az 1951/52 tanévben, a működtetés és irányítás Építésügyi    Minisztériumhoz helyezésével egyidejűleg nyerte el iskolánk. Vedres István    nevét szellemiségének, munkásságának példaként állításával az 1952/53 tanév    folyamán vehette fel intézményünk. Az 1.sz. Vedres

regicimr

István Építőipari    Technikum nevet 1956 őszéig használtuk, majd a forradalmi események utáni    tanévfolytatástól Vedres István Építőipari Technikum szerepel dokumentumainkon.    Újabb, és ez idáig maradó változást a középiskolai szakképzési reform 1970-ben    kiteljesedő változása hozott, ettől kezdve intézményünk büszkén viselt neve:

Vedres István    Építőipari Szakközépiskola

  Visszatérve a kezdetekhez, meg kell emlékeznünk a tanári kar és a diákok összefogásáról,      mely a szellemi gyarapodás mellett a sérült épület helyreállítását is szolgálta.      Neves építész – Stampay János – vállalkozó munkája mellett diákjaink gyakorlati      képzés keretében, lelkes odaadással javították a hibákat, rendezték a környezetet,      s egyúttal a szakmunka megfelelő gyakorlását is elnyerték.

Az iskolához    kapcsolódó kollégiumot szintén az épületben elhelyezve, élére Kovács Pétert    nevezték ki.

A sors szeszélye    gyors változást, helyszínváltást rendelt intézményünknek. Az 1951-es év nyarán    a diákok segédletével, látványos költözési ceremónia közepette foglaltuk    el – immár maradandóan – új birodalmunkat az egykori Baross Gábor (éppen    Móra Ferenc nevét viselő) reálgimnázium épületében, a Horváth Mihály u. 2.    sz., illetve a kollégiumot a Tisza Lajos krt. 2. sz. alatt.

Előkelő helyünket    köszönhetjük annak a közoktatás területén is dúló osztályharcnak, ami ideológiát    teremtett a középiskolák gyökeres átrendezéséhez. Így számolták fel az épületben    előttünk működött Állami Baross Gábor Gimnáziumot is, mely a maga létének    több mint ötven esztendeje alatt kiemelkedő színvonalon töltötte be azt a    hivatást, amit az iskolaalapító Szeged város neki szánt.

A      Baross ötven évét kiváló tanárok és diákok tették méltán feledhetetlenné.      A képzeletbeli    panteon jelesei a tudomány és közélet képviselőiből: Borsos Miklós domborműve    örökíti meg, hogy falaink között tanított Babits Mihály. Rajta kívül emléktáblákkal    adóztak a hálás emlékezetű tanítványok Czógler Kálmánnak, Vajtai Istvánnak,    Firbás Oszkárnak. Itt tanított a magyar tudománytörténetből kihagyhatatlan    Homor István fizikatanár, aki 1896 januárjában, pár hónappal Röntgen után,    az ő publikációja nyomán, Magyarországon elsőként előállította a “sugarat”.    Itt tanult Szurmay Sándor honvédelmi miniszter, Baróti Lajos labdarúgó szövetségi    kapitány, Baróti Dezső irodalomtörténész, Balázs Béla író, filmesztéta, Tandori    Károly Kossuth- és Széchenyi-díjas matematikus, a világhírű Greguss Pál,    a Pal-optika feltalálója, Durkó Zsolt zeneszerző, Agárdi Gábor színész, a    festőművész főiskolai tanár Vinkler László, az első sikeres magyarországi    vesetranszplantációt végrehajtó Német András sebészprofesszor, Péter László    akadémikus, irodalomtörténész. Nem lehet kikerülni Rákosi Mátyás nevének    említését. Ő is itt érettségizett.

Ha      a falak közt 50 éve végbement funkcióváltást tárgyilagosan vesszük ma számba,      akkor    igazán jogosan idézhetők ide József Attila sorai: “A harcot, mit őseink vívtak,    békévé oldja az emlékezés”. Hiszen intézményünk az ötven év alatt bebizonyította    életrevalóságát, azt, hogy méltó mind a valamikori iskolaalapítók szándékához,    de vétlen riválisként az előd nagy értékű hagyományaihoz is.

Iskolánknak    rövid időre volt szüksége ahhoz, hogy elfoglalja tekintélyes helyét Szeged    és a régió iskolaszerkezetében. Első nagy korszakát – a technikumit – sokak    nosztalgiával emlegetik. Figyelemre méltó az a tény, hogy az intézmény speciális    képzési irányát, a magasépítő szakképzést, létrehozásától a mai napig műveli    tulajdonképpen ugyanolyan oktatási (tantárgyszerkezeti) struktúrában, ahogy    az a kezdeti két évtizedben kialakult, természetesen a szakmai fejlődés-változás    adta tartalmi korszerűsítések beépítésével. Ennek talán az is oka, hogy az    építész technikus képzés – hasonlóan az építési folyamat a tervtől a megvalósításig    vezető céljáig – összetett feladat, mely a technikustól komplex gondolkodásmódot,    jó konstrukciós érzéket, műszaki ítélőképességet és számos építőipari szakma    ismeretét követeli meg. Mindezek mellett a humán műveltség, a társművészetekben    való eligazodás teszi teljessé, igazán fogékonnyá a természetes és épített    környezet alakítóit.

A képzési    céloknak megfelelően ebben az időben jobban dominált a szakmaiság az elméleti    képzésben, és a gyakorlat. A magas szakmai óraszám biztosította az elmélyülést,    tette lehetővé, hogy a technikum erős építész elkötelezettséget, magabiztos    szakmai tudást alapozzon meg.

Ebben az    időben jelentősen megnőtt az érdeklődés a technikumok iránt a szülők, a tanulók,    de a vállalatok részéről is. Keresett iskolákká váltak, az elhelyezkedés    biztosított volt a szakmában, a szakirányban továbbtanulók számára jó alapokat    nyújtottak. A technikus munkakörök fénykorát élte ekkor szakmai társadalmunk,    a megbecsülés is ehhez mérhető.

Az építőipari    technikus jól illeszkedett a vállalati rendszerhez, középszintű szervezési-irányítási    feladatokat látott el, elméleti és gyakorlati felkészüléséből adódóan értelmesen    közvetített a mérnök és a szakmunkás között. Tervezői jogosítvánnyal rendelkezett,    építésügyi hatósági feladatokat végezhetett.

Iskolánk    a klasszikus technikusképzés két évtizede alatt 1875 magasépítőipari technikusi    oklevelet adott ki, a nappali, esti, levelező és téli tagozaton.

Ebben az    időszakban az építésügyi tárca irányítása uralta minden tevékenységünket.    Oktatási Osztályával a tankönyvektől, a tantervi előírásokon át a legapróbb    személyi részletekig egyeztetni, le-föl terjeszteni kellett. A tanulók felvétele,    gyakorlatai, majd elhelyezkedésük is szigorú utasításos rendszerben történt,    mely merevsége ellenére hasznára vált technikusainknak, az erős képzés mellett    egzisztenciális biztonságot is adott.

Dr. Pozsonyi    Zoltán építész az első technikus vizsgákig állt az intézmény élén. A vezetést    1953-ban dr. Giday Kálmán (1953-1955) vette át. Igazgatósága alatt vette    fel iskolánk Szeged nagy műveltségű, széles látókörű mérnökének, Vedres Istvánnak    nevét.

Az iskola    igazgatója 1955-1961-ig Kedves András volt, ezután hosszú ideig, 1961-1988-ig    Szabó István vezette az intézményt. Tartós vezérlete alatt több jelentős    változást élt meg iskolánk. Mindjárt 1961-ben anyag- és szerkezetminősítő     állomást állított fel technikumunk épületében az Építésügyi és Városfejlesztési    Minisztérium. Az állomást a diákok által az átköltözést követően helyreállított    tornateremben, és a hozzá épített épületrészekben alakították ki. A minősítő     állomás önálló intézményként működött, feladatainak ellátására először tanáraink    közül jelöltek ki munkaerőt, végül Lengyel János vezetése alatt külső munkatársakat    alkalmaztak, akik részt vettek az oktatásban is. Az anyagvizsgálatok bemutatása    napi közelségbe került.

Szabó igazgató    úr és tantestülete élte át az oktatási szerkezet első nagy korszakváltását,    melyet húsz éves kiemelkedő működés után ért meg intézményünk.

Az 50-es    60-as évek technikus hiányának ellensúlyozására az ország számos városában    hoztak létre a 60-as évek végén tanácsi felügyeletű építőipari szakközépiskolát.    Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium a társminisztériumokkal karöltve    a szakmai színvonal megőrzése érdekében tett törekvéseivel a gazdasági életben    végbemenő változások követését megkísérelve igyekezett az oktatási-munkaügyi    libikókát uralni, mely végül a gazdaságirányítás új rendszerének is köszönhetően    a szakképzés reformjához vezetett.

A technikumok    helyébe szakközépiskolák léptek.

Az 1967.    évi országos igazgatói koncepció szerint: olyan iskolatípus létrehozása volt    a cél, mely középiskolai, azaz középfokú általános műveltséget nyújt – felkészítve    a továbbtanulásra -, s amely szakmai iskola is, azaz az iskola elvégzése    minden külön vizsga letétele nélkül is jogosít meghatározott szakképesítéshez    kötött munkakörök betöltésére. A reform sarkítottan három célt állított a    szakközépiskola elé: szakmunkást és középfokú szakembert kellett nevelni,    illetve fel kellett készíteni a felsőfokú tanulmányok megkezdésére. A technikusi    oklevelet később, külön vizsgával szerezhették meg tanulóink, melyre egyénileg,    illetve vállalati és MTESZ-tanfolyamokon kellett felkészülniük.

Ekkor kevesebb lett a gyakorlati oktatási és    a szakmai órák száma, értelemszerűen bővült a közismereti tantárgyaké. A    változtatások bevezetői előnyt reméltek a továbbtanulási esélyekben, a szakmai    célok feláldozásával. A remények nem váltak be igazán. A technikusi oklevél    nélküli érettségi nem helyettesíthette a szakmunkás tudást, mely lényegesen    több gyakorlattal, egy-egy szakmára képzett a komplexitás igénye nélkül.    Ugyanakkor a felvételiknél diákjaink főleg matematika, fizika tantárgyaknál kerültek hátrányba.

Mindeközben a diákok közreműködésével Újszegeden,    a Fő fasoron új kollégium épült, melybe a Tisza- parti épületből az 1974    évi ünnepélyes avató után költöztek kollégistáink.

1967-től indult a szakközépiskolai képzés mélyépítési szakon,  mely 20 évfolyamon át kiválóan működött, köszönhetően Firbás Zoltán tanár úr  áldozatos és odaadó szervezésének. Ez idő alatt évenként egy osztály végzett  mélyépítősként. Gyakorlatilag a magasépítő és a mélyépítő szakok közötti választás  liberalizálásával szűnt meg. Lehetősége a mai napig megvan, ám a diákok és  a szülők körében a magasépítő technikus sokkal népszerűbb.

Az intézmény    és az oktatás újabb átalakulását, a harmadik nagy korszakot ugyancsak Szabó    István igazgatónk irányítása alatt élte meg iskolánk a 80-as évek közepén.    A szakközépiskolai képzés anomáliáinak feloldására újra a nappali képzésben    kapott helyet a technikusi vizsgára való felkészítés, érettségi utáni kizárólagos    szakképző évfolyammal. Ekkor még érettségiztek diákjaink a humán és természettudományi    tárgyak mellett építéstan és szilárdságtan tantárgyakból is. A mai napig    fennálló – ám újabb jelentős változás elé néző – oktatási szerkezetet 1986-ban    vezették be. Ekkortól külön válik az érettségi és a technikusi vizsga, az    érettségi negyedik, a technikusi az ötödik év végén vár a végzősökre. Az    ötödik évben itt is csak szakmai felkészülés folyik.

Az igazgatói    tisztet 1988-ban Békei László (1988-1999) vette át, ugyancsak izgalmas, küzdelmes    és változatos időszak várományosainak vezetőjeként. A rendszerváltás körülményei    ugyan nem jártak a megalakulásunk idején átélt felfordulással, mégis nehéz    időszakon kellett úrrá lenni, az intézményt a gyors változások között, felfokozott    várakozások közepette irányítani.

Ez időben    az iskolaépület is jelentős megújuláson ment keresztül, a Csipkerózsika-álom    véget ért. Előbb a zárófödém cseréje, utána fűtés-, majd tetőrekonstrukció,    az Építésügyi és Minőségvizsgáló Intézet kiköltözése, a tornaterem helyreállítása,    a nagyterem rendbehozatala, a vizesblokkok felújítása, informatikai kabinet    létrehozása, a homlokzat-felújítás tervének elkészülte fémjelzik aktivitását,    melyhez Stammer Árpád műszaki igazgatóhelyettes nyújtott sok segítséget.

Az oktatásban    is új kezdeményezést vezetett be az emelt szintű technikus osztályok programjának    indításával, mely az elitképzés dilemmáinak felszínre kerülésével együtt    is megelőzte az oktatásirányítás és a gazdasági átalakuláshoz igazodni próbáló    szakképzési reform intézkedéseit. Az emelt szintű képzés céljai az iskola    befogadó tagozatai és kimeneti szakképzési kínálatának rendszerében kapnak    helyet, tapasztalatai beépülnek a legújabb, az ezredváltás közepette indított    Európa-konform oktatás és szakképzés programjába, melynek megvalósítása az    1999 augusztusában kinevezett Dobó László mérnök-tanár igazgatónk irányítására    vár…

HUMÁN ÉS    TERMÉSZETTUDOMÁNYOS ISMERETEINK, SZAKOKTATÁSUNK

A      technikumi-szakközépiskolai képzés jellegéből fakadóan részben spontán      módon, de a hivatalos oktatásfelügyelet    által is irányítva, iskolánkban a tanárok és tanulók tudatában kialakult    a tantárgyaknak egyfajta hierarchiája, erősorrendje. Ez a szakmai tárgyak    hegemóniáját, az ezekhez alapot szolgáltató reál tárgyak (matematika, fizika)    hangsúlyos szerepét jelentették. A humán oktatásnak elég erős “közegellenállásban” kellett    szakmai érdekeinek, céljainak érvényt szereznie. Annak értelmes, józan belátását,    hogy a humán képzésnek az építészképzést kell szolgálnia. Érthető ez úgy    is, hogy az építésznek is szüksége van általános (humán) műveltségre, de    szűkebben úgy is, hogy a történelem tanára másutt tanító kollégáinál nagyobb    súlyt fektetett az építészettörténetre, településtörténetre, a magyartanár    az irodalmi művek struktúrájára, sajátos statikájára, az idegen nyelv tanára    beépítette a tananyagba a szakszókészlet minimumát stb.

Folyamatos    harcot folytattak a hazai és idegen pályákon (fórumokon, vitákon, szaktanári    jelentésekben) a humán tantárgyak nagyobb rangjáért. Így például a komor    történelmi szituáció ellenére 1956-os kollégáink leírták tantervi bírálatukban,    hogy a III-IV. osztályokban heti két (!) órában nem teljesíthetők a magyar    nyelv és irodalom tantárgy céljai.

Valójában    a humán szakosoknak jó tanárokká, “mutatványosokká, artistákká” kellett válniuk,    hogy tárgyukat, önmagukat eladják.

A helyzet jelentősebb    mértékben az oktatási törvény megjelenésekor, a 80-as évek közepétől változott    meg, egy kicsit talán túlságosan is a szakmai tárgyak rovására. (Megszűntek    érettségi tárgynak lenni.)

Mindig elsoroljuk, hogy    noha korábban nagyon ritka volt végzett tanulóink körében a pályaelhagyás,    de a kivételek a nem szakmai egyetemeken, főiskolákon is megállták a helyüket:    jogász, tanító, tanár, katonatiszt, pap lett belőlük. Tanítványunkból orvos    is lett, jeles, több kötetes fiatal irodalmár (költő is, prózaíró is) került    ki sorainkból.

Jó néhány tanulónk ment    külföldi egyetemre tanulni. Más okok mellett azért, mert a nyelvi órák felkeltették    érdeklődésüket, illetve nyelvi ismereteik kellő önbizalmat adtak szándékukhoz.

Az iskola oktató-nevelő     tevékenysége, a tantárgyak elrendezése kezdettől fogva valóban az építészeti    képzés szolgálatában álltak. Az ősidőkben gyakran előfordult, hogy tanárainknak    a szaktárgytól merőben eltérő foglalkozásokat kellett tartaniuk. Így fordulhatott    elő például, hogy Stammer Anna irodalomtanárnőt 4 testnevelési és 2 MHK-óra    tartásával bízta meg a megyei testnevelési és sportbizottság elnöke.

A természettudományi    tantárgyak oktatása jó alapot szolgáltatott a szakmai ismeretek befogadására,    megértésére. A mennyiségtan – fizika, vegytan – fizika, kémia, matematika    tantárgyak tananyag-elrendezései a majdani szaktantárgyak ismeretanyagának    figyelembevételével készültek.

 

Építésügyi Minisztérium    Jóváhagyta a Technikumi Tanács

8532-1515/1952. K:M.

Magasépítőipari Technikum    1952/53. tanévi óraterve

 

Tantárgy   

 

 

I.

 

II.

 

III.

 

IV.

 

Magyar

 

3

 

3

 

2

 

2

 

Orosz              nyelv

 

2

 

2

 

2

 

2

 

Történelem

 

2

 

2

 

2

 

2

 

Földrajz

 

2/0

 

 

 

 

Matematika

 

6/4

 

4

 

3

 

3

 

Fizika

 

0/4

 

2

 

2

 

 

Kémia

 

3

 

 

 

 

Szabadkézi              rajz

 

2

 

 

 

 

Ábrázoló              geometria

 

2

 

2

 

 

 

Testnevelés

 

2

 

2

 

2

 

2

 

Munkaegészségtan

 

 

2

 

 

 

Kőművesszerkezetek

 

2

 

4

 

 

 

Ács-szerkezetek

 

2

 

3

 

 

 

Anyagtan

 

 

2

 

 

 

Szilárdságtan

 

 

 

5

 

 

Vas              és vasbetonszerk.

 

 

 

 

8

 

Építészettörténet

 

 

 

2

 

2

 

Épülettervezés

 

 

 

 

8

 

Épületiparos              munkák

 

 

 

4

 

2

 

Építésüzemi              ism.

 

 

 

 

3

 

Ép.ipari              kltsgv. és árelemzés

 

 

 

 

2

 

Építőipari              gépek

 

 

 

3

 

 

Földmértan              és mélyép. ismeretek

 

 

 

3

 

 Műtermi          gyakorlat

 

 

 

2

 

 

Építészeti              rajz

 

 

2

 

 

 

Összesen:

 

32

 

34

 

36

 

36

ÉPÍTÉSÜGYI    MINISZTÉRIUM

 

Építőipari Technikum

Óraterv az    1960-61-es tanévre

 

Magyar nyelv      és irodalom

 

3

3

2

2

3

2

2

2

Orosz          nyelv

2

2

2

2

fakultatív

Történelem

2

2

2

2

2

2

2

2

Matematika

5

4

3

3

5

3

3

3

Fizika

2

2

2

2

Kémia

3

2

Szabadkézi          rajz

3

2

2

2

Ábrázoló          geometria

3

2

2

2

Testnevelés

2

2

2

2

Munkaegészségtan

1

1

Épületszerekezetek          (elm. és rajz)

4

9

8

8

2

5

5

4

Szilárdságtan (elm.      és rajz)

2

3

5

2

3

3

Általános          elektronika

3

2

Építőipari gépek

3

2

Építésszervezés          és költségvetés

5

3

Földmértan és kitűzési          ismeretek

2

1

Építészettörténet          (elm. és rajz)

2

2

1*

Építési          anyagok

2

1

Műhelygyakorlatok

6

6

4

2

Összesen: 35 36 36 36 20 20 20 20

* A nappali tagozattól    eltérően 1 jeggyel osztályozandó.

A tantárgyakat    óratervek tartalmazták. A mellékelt óratervek közül kettő a technikusi érából    való (kiadta az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium 1952-ben, illetve    1968-ban). Az óratervekből kitűnik a tantárgyszerkezet közel azonossága,    a technikumi közismereti tantárgycsoport alacsony óraszáma és a középiskolai    óratervben e téren bekövetkezett pozitív változás. A heti óraszámok a tanulók    terhelését tekintve nem olyan nagyok, mert 6 napos volt a tanítási hét (a    mai diákok napi óraterhelése inkább több). A gyakorlatok óraszáma – különösen    a szakközépiskolánál – magas, heti egy nap gyakorlati munkát tett lehetővé.

Az iskola    szakmai oktató tevékenységét tekintve először is a tanulók rajz- illetve    műszaki rajzkészségének fejlesztésére fordított magas színvonalú, és eredményes    munkát kell kiemelnünk. E tárgyakat tanító tanáraink festőművészek voltak,    és a város művészeti életében jeles személyiségek: Jánoska Tivadar, Szili    Török Dezső, Ponicsán Ádám, illetve most Bakacsi Lajos. A tanórákon és a    kezdetektől működő rajz szakkörökön sok tehetséges tanulóval foglalkoztak,    nagy szerepük volt a tanulók térlátásának, esztétikai érzékének fejlesztésében.

A szakmai    elméleti tantárgyak tanulása során az építészeti technológiák, az épületszerkezetek,    a rész és az egész, az építészettörténet megismertetését mérnök tanáraink    sokat szemléltetve, rajzolva és rajzoltatva érték el. A szilárdságtan tanárai    rendre szigorral, sok-sok számítással sulykolták be a tudnivalókat. E tárgyak    formálták leginkább építésszé tanulóinkat, alakították ki bennük a természetes    és az épített környezet tiszteletét, az alkotó építész szemléletet. Felsorolásunk    nem teljes, természetesen legalább ilyen fontos a többi tantárgy, anyagtan,    talajmechanika, földméréstan, szervezés, munkavédelem és társai, csak hogy    a technikus tudás komplexitását érzékeltessük.

MŰHELYMUNKÁNK,        NYÁRI GYAKORLATOK

A műhelymunka,    a gyakorlati oktatás a kezdetektől kiemelten kezelt része volt képzésünknek.    Förgeteg József elsők közötti gyakorlati oktatónkat – kinél a lapátolás is    tananyag volt – sok nagy tudású, a diákokat kimondottan szerető, népszerű     oktató követte, akik az elméleti oktatást igen jól kiegészítették és mindemellett    kivívták tanulóink megbecsülését.

Első éveinkben    tanműhely nem lévén az iskolának otthont adó épület adta a terepet. A födémek    átvizsgálásához a feltárásokat, kőműves helyreállításokat, meszelést, a kisebb    asztalos-, lakatos-, burkoló- és mázolómunkákat a tanulók végezték. Mindemellett    már ekkor mintaoktatást szerveztek részükre megfelelő építési terepen, a    falazás, vakolás, betonozás és az ácsmunkák megismerésére. Lehetőség nyílt    épület- és gyárlátogatásokra, melyekre diákjaink mindig szívesen (nemcsak    a lógás kedvéért) jártak el.

Az épületrekonstrukció    átköltözésünk után is sok munkát adott. Jelenlegi épületünkben is volt javítanivaló    bőven. A háború alatt raktárnak használt tornaterem leégett tetőszerkezete    helyett új födémet, fölé nagytermet építettek diákjaink Papp László szilárdságtan    tanárunk tervezése és vezetése alatt.

Az épület    továbbra is kedvenc témája volt – még ma is- műhelyfőnökeinknek. Vakolatjavítás,    burkolások és sok apró munka tette változatossá a gyakorlati órákat. Idővel    az alagsorban és a hátsó udvarban is gyakorlóterek lettek kialakítva, s ezeken    a helyeken iskolás körülmények között lehetett a szakmai fogásokat próbálgatni,    az osztályzattól és a szidástól eltekintve különösebb következmények nélkül.

Az első negyven    év nagyvállalati rendszere is nagyszerű lehetőséget nyújtott a tanulók gyakorlati    foglalkoztatására. Különösen az előregyártás elterjedése előtt, a sok kézi    munkát igénylő technológiáknál alkalmazták előszeretettel, többnyire megelégedéssel    diákjainkat. Bár a diák munkája tudvalévően nem azonos egy beérett, gyakorlott    szakmunkáséval, sok-sok építkezés viseli máig is kezünk nyomát.

Az építési    munkák mellett az 50-es években éveken keresztül lehetőség adódott műemlék-,     illetve műemlék jellegű épületek felmérésére, és a felmérések dokumentálására,    melyet diákjaink nagy örömmel végeztek. Hasonlóan sikere volt a 90-es évek    elején a Dóm téri panteon felmérésének.

A gyakorlati    képzés részei a nyári gyakorlatok, melyek nem csak a diáknyár rövidítésére    valók, hanem élesben lehet és kell kapcsolatba kerülni az építendő környezettel,    az anyaggal és a szerszámokkal, a megoldandó problémákkal.

Hőskori nyári    gyakorlataink már-már legendás emlékei sok híres építkezés szegedi és országos    helyszínéhez vezetnek. Teljes felsorolás nélkül: az ötvenes évek elején Dunaújvárosban    (Sztálinvárosban) lakóépület, 52-ben Szegeden a technikum, trafó, Dóm téri    építkezés, Békéscsabán szintén lakóház, 53-ban Gyöngyösorosziban, Kecskeméten    lakások, 55-ben Bugacon, Szegeden az ecsetgyárban, kenyérgyárban, 56-ban    a gyógyszertár és a kenyérgyár építkezésein, Mérey utcai bérház építkezésén,    Hódmezővásárhelyen szintén lakóház-építkezésnél, Petőfibányán óvoda, Kazincbarcikán    lakóház építésén dolgoztak. A legtöbb gyakorlati munkahelyet Szeged adta.    74-ben az Április 4. útján épülő lakóház, az újszegedi számítástechnika háza,    a kiskunhalasi kórház, a makói csipkeház-építkezés, 75-ben Szegeden a vágóhíd,    Török és Nemestakács utcai lakóépület, a Kátai közben irodaház. Tulajdonképpen    jórészt felsorolhatnánk az 50 év építkezéseinek nagy részét, diákjaink tanári    felügyelet alatt nyaranként kirajzottak, és így gyűjtötték a szakmai és egyéb    szép emlékeket.

Ma már ez    is másképp van, köszönhetően a nagy létszámú építőipari vállalatok megszűnésének,    elaprózódásának. A nyári gyakorlat helyszínét maguk a tanulók választhatják    meg, a csoportos szervezés ritka. Műhelytanáraink a diákok munkahelyeit sorra    járva, ellenőrzés közben nosztalgiáznak a régi szép időkről…

DIÁKÉLET    A VEDRESBEN

Már a kezdetektől sok    gondot fordítottak iskolánk tanárai a diákok jó kedvének, műveltségének fokozására,    szabad idejük hasznos eltöltésére.

A jókedvhez    persze a nebulóknak sem kellett a szomszédba menni segítségért. Elég, ha    néhány becenevet felsorolunk, Pétya, Tutenkámen, Janicsár, Sada, Jampi, Kutyka,    Olcsi, Csincsi, Hippolit, Guriga, Plecsni, Vera, Gazsi, Pite…, mindjárt tudja    mindenki mihez tartani magát. Vera tanító nénit például a tanárok is így    szólították, Cseh Janika pedig a szintén vedreses fiával, bonbonnal, virágcsokorral    köszöntette Vera-napon, nem kis derültséget és generációs bonyodalmat okozva.

Komolyra    fordítva a szót: a kor központosított, irányított és örök állandóságot hirdető     ifjúság-politikája szabta meg kényszerű keretét a diákság szabadidős tevékenységének    is. De csak a keret volt merev, ennek megtöltésében megjelent az élet spontaneitása,    a pedagógiai céltudatosság, és jórészt kirekesztődött az életidegen, politikai    ballaszt.

Híres      előadások rendeződtek, mint például az 1953-ban az ötéves terv eredményének      hirdetett    kultúrterem elkészültekor előadott “A SZABADSÁG ÚTJA” című műsor, jelenetekkel,    komoly rendezéssel, hatalmas sikerrel

Ha      valamilyen közös együttlétnek, együtt cselekvésnek egyszer sikere van,      akkor valószínűleg    lesz másodszor, harmadszor stb. is. Nos, számos ilyen sikerszériáról szólhat    az emlékezés. Diákjaink előadták például a “Gyere pajtás építésznek” című     remekművet népi táncok, a Kisterenyei páros, a Kalotaszegi tánc és a Vizslási    csárdás körítésében.

Az erősen    szakmára orientált vedres-társadalomban a hangulatmester évtizedeken át Kocsis    Istvánné Wéber Margit volt, aki ha kellett, énekkart vezetett, produkciót    szervezett rendületlenül.

Sok tanulságot    és örömet hozott a sokféle szakköri munka, a diákkörök dolgozatai. A Németh    Olivér tanár úr mozgatta néprajzi munkák, az Örökségünk Őrei mozgalom eredményei    évtizedeken át felejthetetlen élményekhez juttatták alkotóikat.

Intézményünk    fennállása során rendszeres megmérettetésnek volt kitéve a tanulmányi versenyek    által, legyen az közismereti vagy szakmai. A kezdetekben elsősorban a szakmai    versenyek kaptak nagy hangsúlyt és nyilvánosságot. A Rákosi Mátyás emlékversenyek    rendkívüli szervezéssel, magas résztvevői számmal zajlottak, selejtező és    döntő fordulókkal, melyeken a Vedres-diákok jó teljesítményt nyújtottak.    Sok jó szereplést eredményeztek a későbbi tanulmányi versenyek is, melyekből    kiemelkedik a mélyépítősők 1978-ban indult, és 1982-ben a csúcsokhoz vezető,     első helyes sikersorozata.

A rendszeres    házi versenyek is sok jó eredményt hoztak.

A felsőbb osztályok számára    minden évként kiírt tervezési pályázat a legjobbakat – túlzás nélkül – lázas    izgalomba hozta. A bizonyítási vágy olyan energiákat, fantáziát, munkakedvet    szabadított fel, ami évről-évre egyre fokozódó örömteli elismerésre késztette    a tanárokat és a kiíró szakembereket egyaránt.

Számtalan    kezdeményezést lehetne említeni diákformációkról, melyek önálló kísérlettel    arattak kisebb-nagyobb sikert. Színpadi körök, zenekarok alakultak, melyek    későbbi tevékenységükkel is híressé váltak, mint például az East együttes.

Diákjaink    sorából nőtte ki magát népszerű humoristánk, a “Vedres bohóca”: Nagy Bandó.

Kétévenkénti    gyakorisággal rendezte Boróczy Béla történelmi, országismereti versenyeit    a “táborbeli” országokról. Az eredményes szereplés ezeken ugyancsak jelentős    előtanulmányokat, felkészülést, szorgalmat kívánt meg. A vetélkedő csapatverseny    formájában zajlott. Az iskolai döntő napja “közéleti esemény” számba ment.    Az idézőjel akár el is hagyható, mert Boróczy Béla ezekre illusztris személyiségeket    hívott meg. Az országok nagykövetségének, kultúrmisszójának munkatársait.    Ezek közül kettő kiemelkedő: a bolgár és a lengyel verseny. Különösen az    első volt érdekes, amin a jelen lévő bolgár kultúrattassé meghatott elragadtatással    gratulált a győzteseknek, mert ámulatba ejtette az, amit egy vidéki magyar    város diákjai az ő szülőhazájáról tudtak. Ezek a vetélkedők nem voltak ugyan    kijátszva a csikorogva kikényszerített “Kit tud többet a Szovjetunióról?” versenyek    ellenében, de a rokonszenv-ellenszenv mellékjelentését kimondhatatlanul is    magukon hordozták. Néha alig lehetett a Szovjetunió-vetélkedőket a kabaré-     jellegtől, a botránytól megmenteni. (Amúgy a városi fordulóba továbbjutott    csapataink általában nem vallottak szégyent.)

Ritkábban,    és ha volt, akkor mindig az EDÜ (Erkel Diákünnepek) évében rendeztünk iskolai    Ki? Mit? Tud?-ot. (Aranyszőrű Bárány – Kocsisné Margitka rendezése, A kis    herceg – Hajós Sanyi osztálya, irodalmi színpadi összeállítások – dr. Árpás    Károly, Antigoné – Kálló György rendezése.)

Ezeken, ahogyan    a tévés változatban is mindenféle produkció megjelent; egyéni, csoportos,    próza, zene, egyéb. Az EDÜ-re akkor is mentek tehetséges diákjaink, ha iskolai    selejtező nem volt. Egy nagydíjas tanítványunk, Tüzkő Csaba virtuóz akusztikus    gitárszólójával aratott sikert. Helyezett volt egy diákfesztiválon az operaénekes-építész-tanár    Altorjay Tamás által betanított kis vokál együttes. Beszeda Gáspár is vitt    kórust az EDÜ-re.

Sokak kedvelt    időtöltése volt a túrázás. Az ODK (Országjáró Diákok Köre) tulajdonképpen    az iskolai szabadidős sport egy szakosztálya volt. Vitte Csaba Béla, Karácsonyi    László, még Firbás Zoltán is. Ez az ODK csapat kapcsolódott be az Aranyjelvényesek    az olimpiára akció sorozatába. Az öt próba közül a téli túra volt a legnépszerűbb.    Kétszer a Mecsekben, kétszer a Bükkben gyalogoltunk téli, hegyi terepen 30     – 30 km-t. Ezek az alkalmak a résztvevők számára örökre emlékezetesek maradnak.

Ide      kívánkozik a nyári KÜT (Középiskolások Üdülő Táborai) táborozások két évtizedes      története.    A legjobb tanulók, de sokan; harmincan, negyvenen egyhetes beutalót kaptak    többnyire balatonszemesi, egyszer-egyszer badacsonyi, nagymarosi, szolnoki    sátortáborba. Ilyenkor a társaság tagjai sátorban szállást, napi háromszori    étkezést (volt, amilyen volt, az éhenhaláshoz sok, a jóllakáshoz kevés),    sport- és kultúrprogramot kaptak. Ezekhez mi még szerveztünk saját fakultatív    szórakozásokat is. Pl. József Attila Emlékmúzeum Balatonszárszón, hajókirándulásokat.    A tábori sportversenyeket általában rendre megnyerték a vedresesek (kispályás    foci, asztalitenisz, röplabda), a szellemi vetélkedőkben nógatásra, “brahiból” vettek    részt a mieink – szerényebb eredményekkel. Az iskolai csapatokat tanároknak    kellett kísérniük. Sokszor volt ott Karácsonyi Laászló, Bíró Albert, Csaba    Béla, Kálló György és mások is. Ezeknek a heteknek is voltak “nyögvenyelős”,    kiszes, politikai rendezvényei; politikai fórumműsor, szolidaritási akciók    stb. Ez senkit nem érdekelt. A táborvezetők rimánkodtak, hogy legalább néhányan    legyenek ott. Szavuknak nem sok foganatja volt.

A 70-es,    80-as években nagyon magas volt a színházba járó bérlettulajdonosok száma.    Volt év, hogy a tanulólétszám 50 %-a! Szervezője volt Kállóné Ildikó, Dékány    Imréné és még mások is. Filmmúzeumi bérletsorozat is volt, de erre inkább    tanárok jártak – vasárnap délelőtt. Kovács Péter bácsi, Boróczy Béla voltak    szervezői.

Rendszeresek    voltak az “Ismerd meg Vásárhelyt!” városismereti, várostörténeti versenyek.    Ezt természetesen vásárhelyieknek rendezték, vándorserleg díjazása volt.    Hozzánk mindig jártak vásárhelyi tanulók, és nem nagyon kellett ösztönözni     őket, hogy induljanak a csapatversenyeken. Tették ezt olyan sikerrel, hogy    három egymás utáni évben győztesekként végleg elhódították a vándordíjat.

Hagyományosak    voltak a Szeged-vetélkedők az elsősök számára. Ezt mindig a másodikosok rendezték,    valamikor a tanév végén. Az iskola névadója, a város, a műemlékek voltak    a központi témakörök.

Voltak szavalóversenyek    a Ki? Mit? Tud? – alkalmával vagy attól függetlenül. Ezekre régebben is nehéz    volt rámozdítani az ifjúságot. Némethné Anikó, Kovács Péter bácsi, Geráné    Marika és a Kálló házaspár is zsűrizett ilyenkor.

A testnevelés    kezdetektől teremhiányban szenvedett, melyet többször is átélt fennállásunk    során. Testnevelő tanáraink Szegszárdi Boldizsár, Csaba Béla, Majoros Róbert    rendre feltalálták magukat, és a gimnasztika, az atlétika illetve a labdajátékok    gyakorlását helyezték előtérbe. Ennek megfelelően a sportban a kis- és nagypályás    foci, a kézilabda és az atlétika (futás) volt a tanulók sikereinek fő terepe.

Egyesületi    versenyzőkként számos kajakos, evezős, kerékpáros, úszó, súlyemelő, asztaliteniszező,     röplabdás, tekéző szerzett hírnevet – iskolájának is. Büszkélkedhetünk ifjúsági    válogatott labdarúgóval is, Nemes István, ifjúsági válogatott súlyemelővel,    Dobó Lajos személyében.

Az iskolai    szalagavató bálok múltja nem túl régi. A város más középiskoláiban hagyománnyá    vált bálok az ifjúság egyre növekvő követelésére kezdődtek csak el, valamikor    a 80-as években. (Iskolai szalagtűzők voltak korábban, illetve egy-két kisebb    kollégiumi buli.)Az iskolában több kísérlet történt iskolarádió működtetésére,    illetve diákújság készítésére. Legsikeresebb a legutóbbi a VISZKI,melynek    kiadása több évfolyam után éppen akadozik.

Intézményünk    neves rendezvényei között meg kell említeni az Országos Szakmai Tanulmányi    Verseny 1986. és 1992. évi megszervezését, a Baross Gimnázium alapításának    és az épület építésének 100 éves évfordulójára rendezett emlékünnepséget,    valamint az 1998-ban rendezett III. Országos és Nemzetközi Műemlékvédelmi    Diákkonferenciát. Az említett rendezvények mindegyike igen magas színvonalon,    sikerrel zajlott, sok kiegészítő programmal, és mind a résztvevők, mind a    rendezők számára maradandó szép emlékekkel zárult.

A PILLANAT,        AZ ÖRÖKKÉVALÓ

A Vedres-tanulók    tábora (engedtessék meg minden diákunkra gondolni) igazán nagy családnak    mondható hatezret meghaladó létszáma miatt is, de leginkább sármos összetartó    ereje okán. A Vedresben végzett diáknak lenni, bárhol az ország-világban    egymásra lelni, egymást segíteni jó érzés, élő, létező kapcsolat. A születéstől    az eltelt ötven évben az intézményben végzett nevelő munka, a szakemberré    váláshoz nyújtott támasz bizonyítottan igazolódik a társadalomba jól beilleszkedő,     szakmánkat sikeresen művelő közösségünk tevékenységében. Legyen bármilyen    fokán életútjának, pályája lehet másfelé ívelő, diákunk Vedres-szívvel él,    gondolkodása, tudása örökíti a kezdetektől mindannyiunkra, tanárra-diákra    kölcsönösen egyaránt ható értékítéletet, melyet átad, átadunk követőinknek    remélhetően még sokszor ötven éven át.

Dobó László    és még sokan mások